Agyalások és rémtettek

 Hát igen, van ez a Marci. Tudjátok a Heves Marci vagy Marci Hevesről. Élt mint hal a vízben, lelkesen falta amit az élettől kapott és nem nézte, hogy a ruhája sokszor kopott. Csak mondta a magáét, csak hitte, hogy ő bizony jobban tudja. Néha segített másokon és néha rajta is kellett. No emberünk bizony megjárta. 

Fogta magát és ugrott egy nagy fejest a sohasemvolt tenger remélemhogyboldogleszek partjáról egyenest bele a ...

Ne kérdezzétek mibe, mert emberünk itt van velem, és hiába is kérdezném nem tud rá válaszolni. Most már nem tervez, nem remél, nem vár. Amit tesz ma már csak csupa spontán dolog. Heves Marci keblében egy új Hirtelen Márton féle szív dobog.

Igen, 3 éve már. Akkor vett új fordulatot az életem. Döntöttem, és belevágtam.Azóta nem keresek semmiféle párkapcsolatot. Volt időm gondolkodni bőven.

Két dolog az amit feltétlen fel akarok jegyezni magamnak.

1. A nőstény és a hím genetikailag teljesen más élőlény. A természet furcsa hibája, hogy egyes fajokat nem tett képessé az önálló szaporodásra. Ilyen faj az ember is. Csak úgy vagyunk képesek szaporodni, hogy egymásra vagyunk utalva. ez az a szörnyű kényszer ami miatt folyton kínlódunk a közeledéssel a párkapcsolatokkal. Ha nincs a szex, akkor vajon miért keresném önként egy nő társaságát ? Valamint fordítva, a nők miért keresnék a férfiak társaságát ? Hiszen másként gondolkozunk, másként érzünk, más a biológiai funkciónk is. Pusztán kíváncsiságból bármely más élőlény társaságát is kereshetnénk.

Ja, hogy a szerelem... Bár sokan tagadják az bizony elmúlik. Olyan mint egy vírus. Megfertőz, megvadít, elveszi az eszünk, felszökteti a lázunk, majd miután kitombolta magát elmúlik. Rossz esetben minimum egy kiégett lelkibeteg marad utána, jobb esetben két gyógyult, akik alig várják, hgy újra megfertőződjenek.

2. Mindenfelé ahol járok a világban, figyelem a párokat, hol kicsit irigykedve, hol bosszankodva. Irigykedve, ha olyat látok ami az én életemből hiányzik, és bosszankodva ha ugyanazokat a hibákat látom, amit egy szerelmes ember elkövet. Nézem és hallgatom sokszor, hogy ki úgy, ki amúgy választott. Van aki büszke magára, hogy egy csodálatos emberrel él együtt, van aki folyton panaszkodik a párjára, de azért együtt él vele. Kivülről persze sokszor látni, hogy a valóság nem ilyen. De megint rájöttem valamire. Bármennyire hisszük, hogy a kezünk benne van, mi kezdtük, mi akartuk, mi választottuk, a kapcsolat egy idő után már csak arról szól, hogy sodródunk vele. Megtanuljuk kezelni vagy elviselni, már nem vagyunk benne többé döntőképesek. Akit "szeretünk" annak megtanuljuk a hibáit elfogadni, aki minket szeret attól elvárjuk ugyanezt, vagy néha marad egyoldalúan a másik szolgálata. A tény, hogy már nem vagyunk önmagunk. Az élet ilyen, a végén bárki megmondhatja, egyfajta zárszámadásként, hogy neki ez jutott. Szó sincs jó, vagy rossz döntésről, jó vagy rossz választásról, valaki melléd sodródott és vele élted le az életed. Ez a SORS. 

Gondoltam volna, hogy saját önzőségem oda fejlődik, hogy lassan magamon kívül már semmi sem érdekel ?

A napokban moziban voltam. Nem újdonság nekem, egyedül. Szóval nem kellett fecserésznem, nem kellett kólát szürcsölgettem, és popcornt ropogtattam a fogam között. Nem azzal voltam elfoglalva, hogy milyen furmányos mozdulatokkal deríthetném fel, mellettem ülő partnernőm testi hajlatait, de még az a szerény gondolat sem serkentett, hogy hű társam vállára hajtva fejem, csendesen sírdogáljak egy-egy romantikus jeleneten.

Hát, szervusz jómagam! Több mint fél éve nem találkoztunk. Talán meglep, de semmi sem változott. Tudod, ez a hely azért van, hogy magamban legyek, dehát folyton csak így vagyok... Ma olyan behatások értek, hogyha most azt elmondanám...